Az első rengések csak enyhe ereszkedésekként jelentkeztek, de ahogy a föld kezdett szétesni, úgy veszítettük el biztonságérzetünket. Néztük, ahogy a Hytazch sziklái a tengerbe omolnak. Az ős erdő óriási fáit elnyelte a mélység.
Ahogy a vizek emelkedtek, hatalmas ordítás hallatszott a vidéken. Ez nem volt kétségbeesés vagy szívfájdalom kiáltása, hanem örömé. Dalok kezdtek el szállni a levegőbe, amikor korábban békés lakóhelyünk készen állt a háborúra. Hirtelen a láthatáron olyan hatalmas energiaboltok jelentek meg, amik belevetették magukat a világűr mélységeibe, mielőtt eltűntek. Annak ellenére, hogy az elkerülhetetlen sokkhullám felénk tartott, a klánok továbbra is éljenztek, miközben sietve haladtak a tűzvész eredeti helye felé.
Mi okozhatta ezt a boldogságot? Miért hagytuk el a biztonságot a kaosz javára? Elkerülte a figyelmünket valami - valami alapvető félreértése ennek a bolygónak és lakóinak? Miután elérkeztünk a helyszínre, azonnal harcba keveredtünk.
A tájban hat hatalmas építmény tűnt fel, amelyek a harcoló erők fölé magasodtak. Arany köd mozgott át rajtuk. Lehetnek ezek az Óxatája által emlegetett ősi relikviák? Még mindig sok mindenről nincs rálátásunk, de nem engedhetjük meg magunknak a tétlenséget. Harcoljunk, vagy visszavonuljunk a Moontide-ra?
